Tíz esztendővel ezelőtt indult útjára a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe nemzetközi szépségverseny, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend, határokon innen és túl. |
Az első udvarhölgy, Péter Barbara (balról), Szepesi Tibor Karcag polgármestere, Molnár Ramóna királynő, Fásy Ádám és a második udvarhölgy, Nagy Petra / Fotó Knap Zoltán |
Az idei esztendőben is méltó módon, látványos fináléval zárul a rendezvénysorozat: július 19-én, a tavalyi évhez hasonlóan, a Karcag Kincse Művészeti Központ szabadtéri színpadán kerül megrendezésre a nagyszabású gálaműsor. Az est folyamán a közönséget számos neves előadó szórakoztatja majd, emelve az esemény ünnepi fényét.
A Magyarok Világszépe10 éve indult el
A rendezvényt idén is a Karcag Kincse Művészeti Központban rendezik meg
A győztes képviselheti hazánkat a Miss Intercontinental világversenyen
A döntőt megelőző tíznapos felkészítő tábornak idén is a karcagi Nimród Bioszálloda biztosít otthont, ahol a versenyzők szakmai programokon, tréningeken és fotózásokon vesznek részt, hogy a lehető legfelkészültebben állhassanak színpadra a döntő napján.
Szepesi Tibor, Karcag város polgármestere örömmel idézte fel a tavalyi szépségverseny emlékeit, hangsúlyozva:
„Örömünkre szolgál, hogy az idei évben ismét otthont adhatunk ennek a csodálatos rendezvénynek, hiszen tavaly már megtapasztalhattuk, mekkora lehetőséget jelent ez egy település számára.”
Az idei finálé helyszíne ismét a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ lesz, amely Fásy Ádámmal közösen már több sikeres eseménynek – többek között a nagysikerű Munkácsy-kiállításnak – is helyet adott.
Fásy Ádám, a Magyarok Világszépe szépségverseny alapítója és tulajdonosa hangsúlyozta, hogy a rendezvény idén is a nemzeti összetartozás jegyében valósul meg:
„A versenyünk a teljes magyar nemzet szépségversenye, ahol a Kárpát-medence magyarsága egy közös színpadon képviselteti magát – határok nélkül.” Külön öröm számára, hogy a finálénak ismét Karcag városa ad otthont, ahol – mint elmondta – már meg is kezdődtek az egyeztetések Szepesi Tibor polgármester úrral annak érdekében, hogy ismét egy látványos, színvonalas, a város turisztikai vonzerejét is erősítő eseményt valósíthassanak meg.
A Magyarok Világszépe szépségversenyre az elmúlt évekhez hasonlóan olyan magyar állampolgárságú és/vagy magyar származású, gyermektelen hölgyek jelentkezését várják, akik 2025. január 01-ig betöltik a 18. életévüket, de a jelzett időpontig nem töltik be a 27. életévüket. Bárhol is éljen a világban, egy a lényeg, bizonyítottan rendelkezzen magyar felmenőkkel. A tét hatalmas: az értékes nyeremények mellett a királynő képviselheti hazánkat a Miss Intercontinental világversenyen!
Jelentkezni online lehet a Magyarok Világszépe weboldalán a jelentkezési lap kitöltésével:
http://magyarokvilagszepe.hu/jelentkezesi-lap.html
Forrás: Blikk
Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány hónappal korábban. Molnár Ramóna nyerte meg ugyanis az idei Magyarok Világszépe versenyt, melynek fináléját Karcagon rendezték meg. A 18 éves szépség, aki Székács József Evangélikus Iskola végzős tanulója, nem sokkal később Egyiptomba utazott a Miss Intercontinental világversenyre, melyről most honlapunknak is mesélt.
A 18 éves Molnár Ramóna ugyan Bács-Kiskun vármegyei származású és Csengődön él, de Orosházán, a Székács József Evangélikus Iskolában folytatja tanulmányait. Jelenleg az érettségire készül, hiszen a 2024/2025-ös tanévben lesz a szalagavatója és a ballagása is. Mindig is érdekelte őt a szépségversenyek világa és elmondása szerint szereti is az új kihívásokat, innen jött az ötlet, hogy jelentkezzen a Magyarok Világszépe versenyére, amit sikerült is megnyernie.
A rendezvény neve sokaknak ismerősen csenghetett korábbról is, ugyanis 2019-ben a felkészítő tábort, 2020-ban pedig a felkészítő tábort és a döntőt is Orosházán rendezték meg.
A következő lépést pedig az elmúlt napokban, hetekben tette meg. Egyiptomban (Sarm es-Sejkben) rendezték meg ugyanis a Miss Intercontinental világversenyt, ahova győzelmével kvalifikálta magát. A tanulás mellett így minden energiáját a felkészülésre fordította, izgatottan várva, hogy részt vegyen a rangos eseményen. Maga a verseny, illetve a felkészítő tábor 3 hetes volt, minden nap új kihívásokkal kellett szembenézniük.
– Fotózások és forgatások vártak ránk, mindig más helyszíneken, esténként pedig kikapcsolódásként partikat rendeztek a tiszteletünkre, ahol egy kicsit felszabadulhattunk. Nagy meglepetés ért, amikor a finálé előtti napokban a licenctulajdonos lányával, Zsüliettel közösen kiutaztak hozzám Egyiptomba, hogy lelkileg támogassanak és megerősítsenek.
Ez rendkívül sokat jelentett számomra, ezért itt is szeretném megköszönni Fásy Ádámnak és kedves családjának, hogy bizalmat szavaztak nekem és lehetőséget biztosítottak, hogy részese lehessek egy ilyen világraszóló megmérettetésnek. Köszönöm nekik az odaadó munkájukat, a sok segítséget és támogatást, valamint azt, hogy a finálé alatt is biztonságban érezhettem magam a jelenlétüknek köszönhetően – mesélte Ramóna.
Mint mondta, ez egy felejthetetlen utazás volt számára, tele kihívásokkal, amiket megpróbált teljesíteni, kisebb-nagyobb sikerrel. Rendkívüli élményekkel gazdagodott, megismerkedhetett számára idegen országok kultúráival és bízik benne, hogy életre szóló barátságok kötődtek versenyzőtársaival.
– Minden pillanata hozzájárult önmagam határainak megismeréséhez, kitartásom és önbizalmam növeléséhez. Sosem fogom elfelejteni, hogy részese lehettem egy ekkora világversenynek. Minden egyes pillanatát a szívemben őrzöm – árulta el a Magyarok Világszépe.
De hogyan tovább? A következő nagy feladat sincs már olyan messze Ramóna számára, hiszen jelenleg közelgő szalagavatójára és a jövő tavaszi érettségi vizsgáira koncentrál. Hozzátette, királynői feladatainak teljesítése is örömet okoz számára és a jövőben sem zárja ki, hogy hasonló szépségversenyeken vegyen részt. Tervei között szerepel az egyetemi továbbtanulás, szeretne minél több tudást elsajátítani.
– Igazán izgalmas időszak előtt állok, tele célokkal és lehetőségekkel, amiket alig várom, hogy megvalósíthassak – tette hozzá a szépség.
Forrás: oroscafe.hu
Bojtor Zalán
Szenteste varázsa betölti az otthonokat, és a szeretet fénye ragyog minden szívben. Kívánunk mindenkinek áldott, békés karácsonyt, tele örömmel és meghitt pillanatokkal! 🎄✨ A királynő, Molnár Ramóna válaszolt az ünnepekkel kapcsolatos kérdéseinkre, válaszait alábbiakban közöljük:
Mit jelent ez az időszak számodra, és hogyan készülsz az ünnepekre?
Ez az időszak a szeretetről, a megnyugvásról és az év lezárásáról szól számomra. Ilyenkor igyekszem lelassítani, megállni egy pillanatra, és a szeretteimre koncentrálni. Az ünnepekre való készülődés nálam a karácsonyi hangulat megteremtésével kezdődik: feldíszítem a lakást, karácsonyi dalokat hallgatok, és élvezem az adventi időszak minden pillanatát.
Magyarok Világszépe 2024 - Molnár Ramóna
Kivel fogod tölteni a karácsonyt?
A karácsonyt a családommal töltöm, hiszen számomra ez a legfontosabb része az ünnepeknek. Az együttlét, a közös vacsorák és a beszélgetések teszik igazán különlegessé ezt az időszakot.
Az ajándékokat megvásároltad már? Vagy az utolsó pillanatban szoktad megvenni?
Idén igyekeztem időben beszerezni az ajándékokat, de bevallom, mindig marad néhány apróság, amit az utolsó pillanatra hagyok. Szeretem, ha az ajándékaim személyre szabottak, így alaposan átgondolom, kinek mi lenne a legmegfelelőbb.
Ki fogja készíteni és mi lesz a karácsonyi menü?
A karácsonyi menüt mindig közösen készítjük a családtagjaimmal. Hagyományos ételek kerülnek az asztalra, mint például halászlé, töltött káposzta és bejgli, de mindig igyekszünk valami különlegességet is hozzáadni a megszokott fogásokhoz.
Mit kívánsz az újévtől?
Az újévtől elsősorban egészséget és boldogságot kívánok szeretteimnek és önmagamnak. Emellett szeretném, ha a munkámban és a személyes fejlődésemben is előre tudnék lépni, és új, izgalmas kihívások várnának rám.
Volt-e valami, amit tavaly megfogadtál és teljesült az idei évben?
Igen, tavaly megfogadtam, hogy jobban odafigyelek az egyensúlyra az életemben, és több időt szánok magamra. Büszke vagyok rá, hogy sikerült ezt megvalósítanom, és úgy érzem, ez az év sok szempontból fejlődést hozott számomra.