Vasárnap rendezték meg a Magyarok Világszépe verseny fináléját Győrben a Dunakapu téren, ahol a Fásy Ádám nevéhez fűződő szépségverseny tizennégy résztvevője közül az egyik szépség a koronával térhet majd haza.
A korona mellett a győztes kisalföldi szépség személyautót is nyert és ő képviselheti hazánkat a Miss Intercontinental nemzetközi versenyen, Egyiptomban idén.
A finálé kezdetén dr Dézsi Csaba András köszöntötte a résztvevőket. A polgármester beszédében elmondta: a lányok mellett Győr városa is szép, és nagy öröm a városnak hogy Fásy Ádám Győrbe hozta el a szépségverseny.
A megnyitó után folyamatosan érkeznek a sztárok a színpadra. A közönség tombol, Bebe, a TESWÉR után Opitz Barbi és Herceg következett a színpadon.
Megérkeztek a lányok is
Hamarosan ők következnek a színpadon. Az utolsó finomításokat végzik a segítők, aztán jönnek az első produkciók a versenyzőktól.
Alig várják a lányok, hogy színpadra lépjenek
Elkezdődött a Magyarok Világszépe szépségverseny fináléja. Sorra lépnek fel a sztárok a Dunakapu téren, amely csordultig megtelt emberekkel. A TESWÉR zenekar koncertje megmozgatta az embereket, akik szemmel láthatóan jól érzik magukat. Megérkezett közben a fellépői sátorhoz Varga Viktor, hamarosan ő is énekel. A színpad mellett folyamatosan érkeznek a fellépők rajongói, bízva abban, hogy autogramot, közös szelfit kérhetnek kedvencüktől.
Az est főszereplői, a 14 lány is folyamatosan pörög, jelenleg intelligenciatesztet végeznek a zsűri előtt. Izgulnak, de alig várják már, hogy végre ők is színpadra álljanak. Egyre többen érkeznek Győr rendezvényterére, folyamatosan kérik a fröccsöket, a 17. Győri Rotary Fröccsnapok standjainál.
Jön a mindent eldöntő show
A lányok amellett, hogy megismerték a várost a héten, felkészültek a döntőre, megtanulták hogyan járjanak, beszéljenek a színpadon, és a finálé koreográfiáját is elsajátították.
A résztvevőket közel ezer lány közül választották ki a szervezők. A lányok 17-25 évesek, az ország minden tájáról érkeztek.
A döntőbe jutott hölgyek nem csak a koronáért versengenek. A tét sokkal nagyobb, hiszen a győztes képviselheti hazánkat a Miss Intercontinental világversenyen, és juthat el nemzetközi versenyre Egyiptomba. Emellett a királynői fődíj egy Fiat 500-as gépjármű lesz, a Pappas Autó támogatásával. Továbbá egy szerencsés hölgy a Top Model of the World versenyen öregbítheti hazánk jó hírét.
A sztárparádéval egybekötött szépségverseny fináléján a versenyzők mellett neves hazai művészek lépnek színpadra: Janicsák Veca, Varga Viktor, Opitz Barbi, Herceg, Vavra Bence, Erox, Bebe, Szabó Ádám, a Teswér és nem utolsó sorban a Gipsy Kings Experience Szűcs Antal Gábor közreműködésével. A gála műsorvezetője Kadlecsek Krisztián. Az eseményről tv-felvétel is készül, amelyet a Super TV2 csatornán láthatnak a későbbiekben a nézők. Az esemény médiapartnere a Kisalföld.
Forrás: Kisalföld / Ollári Gergely
Fotó: Rákóczy Ádám