logo mvsz HU logo mii HU msi thumb1  tmlogo

Híreink Magyarok Világszépe

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány nappal ezelőtt. Molnár Ramóna nyerte ugyanis a Magyarok Világszépe döntőjét Karcagon. A Székács József Evangélikus Iskola tanulója így hamarosan a Miss Intercontinental nemzetközi versenyen képviselheti Magyarországot.

Fasy Adam a dontos holgyekkel a finale karcagi szinpadan foto Szepesi Tibor FacebookFásy Ádám a döntős hölgyekkel a finálé karcagi színpadán (Fotó: Szepesi Tibor)

A 17 éves Molnár Ramóna ugyan Bács-Kiskun vármegyei származású és Csengődön él, de Orosházán, a Székács József Evangélikus Iskolában folytatja gimnáziumi tanulmányait. Egy országos diákolimpia (a sors furcsa fintora, hogy azt annak idején éppen Karcagon, a szépségverseny döntőjének helyszínén rendezték) megnyerését követően került ide igazolt sportolóként, jelenleg pedig már az érettségire készül, hiszen ebben a tanévben lesz a szalagavatója és a ballagása is.

Molnar Ramona Foto Czerkl Gabor 1024x823 Molnar Ramona Foto Czerkl Gabor scaled

Fotó: Czerkl Gábor

Mindig is érdekelte őt a szépségversenyek világa és elmondása szerint szereti is az új kihívásokat, innen jött az ötlet, hogy jelentkezzen a Magyarok Világszépe versenyére. A rendezvény neve sokak számára ismerősen csenghet, hiszen 2019-ben a felkészítő tábort, 2020-ban pedig a felkészítő tábort és a döntőt is Orosházán rendezték meg.


– Bár ez volt az első versenyem, mindig is ámulattal figyeltem és követtem a szépségipar ezen részét. Emellett szerettem volna bizonyítani a családomnak és önmagamnak is. A korábbi évek döntőiből, valamint az Út a döntőig magazinműsorból is volt több, amit megnéztem. Közben a hideg is kirázott, ahogy belegondoltam, hogy én is ilyen élményekben gazdag felkészítőtáborba fogok menni. Nagy izgalommal vártam a tábor első napját – mesélte Ramóna.
Ott pedig rengeteg új barátra lelt, nagyon szoros kötelékek alakultak ki a versenyzők között. Az együtt töltött idő során megismerhetett különböző hátterű és személyiségű lányokat, akikkel rengeteget beszélgettek, nevettek és inspirálták egymást. Karcagon gyönyörű környezetben, életre szóló élményekkel és emlékekkel gazdagodtak a 10 nap alatt, amit hálás szívvel köszönt meg a verseny szervezőjének, Fásy Ádámnak és családjának, Máriának és Zsüliettnek, valamint a Magyarok Világszépe csapatának, akik végig a segítségükre voltak.

Karcag polgarmestere Szepesi Tibor a kiralyno Molnar Ramona es Fasy Adam Foto Knap ZoltanKarcag polgármestere, Szepesi Tibor, a királynő, Molnár Ramóna és Fásy Ádám (Fotó: Knap Zoltán)


– A lányokkal azóta is tartom a kapcsolatot, van, akikkel napi szinten beszélek. Átélni pedig egy olyan nagyszabású gálaműsort, mint a döntő, egyszerre volt izgalmas és felejthetetlen élmény. A karcagi Sámándob előtt felállított színpad varázsa, a fények, a közönség tapsa mind olyan volt, mintha egy álomban lennék és büszkeséggel töltött el, hogy idáig eljutottam. Bár mindvégig bíztam magamban és a felkészülésemben, sosem gondoltam volna, hogy végül az én fejemre kerül a korona. Ez a pillanat egy álom megvalósulása volt számomra és a rengeteg munka, amit belefektettem, végül meghozta a gyümölcsét – emlékezett vissza.

A kiralyno Molnar Ramona es a ket udvarholgye Peter Barbara balra es Nagy Petra Foto Knap ZoltanA királynő és két udvarhölgye: Péter Barbara (balra) és Nagy Petra (jobbra) Fotó: Knap Zoltán


A királynői cím mellett Ramóna egy Fiat 500-as személygépkocsival is gazdagodott a Pappas Autó és a Magyarok Világszépe támogatásával. A következő lépés sincs már olyan messze, hiszen decemberben rendezik meg Egyiptomban (Sarm es-Sejkben) a Miss Intercontinental világversenyt, ahova mostani győzelmével kvalifikálta magát. A tanulás mellett így minden energiáját a felkészülésre fordítja most, izgatottan várva, hogy részt vegyen a rangos eseményen, ahol különböző nemzetiségű lányokkal mérettetheti meg magát. Mint mondta, már most győztesnek érzi magát azzal, hogy idáig eljutott, hiszen ez önmagában is hatalmas élmény és megtiszteltetés.
A TV-nézők egyébként szeptember 28-án találkozhatnak először Ramónával és a finalistákkal, szombaton 22:20-tól kísérhetik figyelemmel a versenyzők útját a döntőig, a nagyszabású gálaműsorral egybekötött finálét pedig 29-én vasárnap 21:20-as kezdettel a Super TV2-n láthatják majd.
Forrás: oroscafe.hu

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. bővebben