logo mvsz HU logo mii HU msi thumb1  tmlogo

Híreink Magyarok Világszépe

Egy hét múlva rendezik meg a Magyarok Világszépe verseny fináléját Győrben a Dunakapu téren. A Fásy Ádám nevéhez fűződő szépségverseny döntőjét egy felkészítő tábor előzi meg az ETO Park Hotelben.

Fásy Ádám a kisalfold.hu-nak elmondta: nagyon várták már a megérkezés pillanatát, és hogy végre elkezdődjön a finálét megelőző felkészítő tábor.

Magyarok Világszépe 2022 kisalfold01

- Immáron tizenhatodik éve végezhetem a Munkácsy kiállítások menedzselését. Így ismerkedtem meg Győrrel, és a város polgármesterével is. A kiállítás időtartama alatt többször látogattam el a városba. Győr egészen lenyűgöző, és szép. Úgy ahogy a lányok is. A versenyzők komoly feladat előtt állnak, hiszen sokan még nem álltak színpadon sem. Az én feladatom az, hogy felkészítsem őket a nagy fináléra. A lányoknak sok mindent meg kell tanulniuk. Nem mindegy hogyan járnak, beszélnek, viselkednek a színpadon. Annyit elárulhatok, nagy színpadi koreográfiát fognak megtanulni a lányok – fogalmazot

A lányok már elfoglalták szobáikat. Pihenni csak egy rövid ideig tudtak, vasárnap délután és este már a koreográfiát kezdik megtanulni a lányok.

A versenyző résztvevőket a Superior ETO Park Hotel szállodaigazgatója, Szabó Áron is örömmel üdvözölte. Portálunknak elmondta: presztízs számukra, hogy szállodájukat választották a szervezők.

 

- Nagyon örülünk, hogy minket választottak, igyekszünk mindent biztosítani a számukra. Győrnek, és nekünk is presztízs értékű, hogy ezt az eseményt a folyók városába rendezik meg. A szervezők és a lányok a legjobb szobáinkat kapták. A kiválasztásnál külön odafigyeltünk arra, hogy olyan szobákat kapjanak, melyeknek ablakai a stadionra néznek. Bízom benne, hogy a verseny résztvevői jól érzik majd magunkat a hét folyamán, és egyszer később majd akár szüleikkel, és barátaikkal is visszatérnek hozzánk – mondta el a szállodaigazgató.

A lányok hétfőn megismerkednek a várossal, és Győr öt nevezetes helyszínét tekintik meg. Lazításként fagyiznak, és vízre is szállnak egy rövid időre,  hajókáznak a Mosoni-Dunán.

A döntőbe jutott hölgyek nem csak a koronáért versengenek vasárnap. A tét sokkal nagyobb, hiszen a győztes képviselheti hazánkat a Miss Intercontinental világversenyen. Emellett a királynői fődíj egy Fiat 500-as gépjármű lesz, a Pappas Autó támogatásával. Továbbá egy szerencsés hölgy a Top Model of the World versenyen öregbítheti hazánk jó hírét. 

Az esemény médiapartnere a Kisalföld.

Fotó: Huszár Gábor

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. bővebben