Fásy Ádám immár három évtizede összeforrt a szépségversenyekkel. 1992 óta fedezi fel Magyarország legszebb lányait és egyengeti a királynők karrierjét, akikkel egytől egyig igyekszik jó kapcsolatot ápolni.
Fásy Ádám és Yukta Mookhey a Miss World 1999 világszépe
– Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Ők a fogadott lányaim, akiket mind nagyon szeretek, bármikor szívesen beszélgetek velük. Mindig komolyan foglalkoztam a versennyel, betartottam a világverseny által megküldött szabályzatot és bizony-bizony emiatt néha szigorú voltam. Ha nem figyeltem volna oda rájuk a felkészülési időben, könnyedén elkanászodhattak volna – mondta mosolyogva Fásy. – Rengeteg kedves emlékem van, belegondolni is elképesztő, hogy már harminc éve foglalkozom ezzel!
Ádám annyi élménnyel gazdagodott az évek során, hogy nehezen tud közülük kiemelni egyet.
Fásy Ádám kitüntetést is átvehetett Donald Trumptól
– Az összes világverseny felért egy életre szóló élménnyel, de az sem volt semmi, amikor 2000-ben elnyertük a világ szépségversenyei közül a legjobban működő karitatív szervezetnek járó díjat, amelyet maga Donald Trump adott át! – tette hozzá.
Összeállításunkban néhány királynő is felidézi emlékeit.
Kapócs Zsóka találkozott Mandelával
Kapócs Zsóka volt a Miss World Hungary 2001-ben
– Mindig is úgy éltem, hogy elérjem a céljaimat, ez a versenyen is így volt. Onnantól kezdve beindult a karrierem – mesélte a 2001-es Miss World Hungary győztese, aki a Szombat Esti Láz és A Dal című műsorokat is vezette.
Kapócs Zsóka a tévét és a színház világát is meghódította
– A legemlékezetesebb élményem a világversenyen volt, Dél-Afrikában. Ki volt írva az ablakunkra, hogy ne nyissuk ki, mert bejönnek a majmok, akik összecsinálhatják a szobánkat és a ruháinkat, azon jót nevettem. De a dél-afrikai elnök Nelson Mandelaval is találkozhattam, ami nagy élmény volt.
Proksa Szandra örök királynő
Proksa Szandra Miss Universe Hungary 2005-ös győztese
– A mai napig jóban vagyok Ádámékkal, nagyon sokat köszönhetek nekik. 2017-ben az esküvőnkön is ott voltak, és velünk ropták hajnali hatig! – mondta a 2005-ös Miss Universe Hungary.
Proksa Szandra műsorvezető lett
– A verseny után rengeteg ajtó nyílt meg előttem, sokat modellkedtem. Elvégeztem a TV2 Akadémiát is és örömmel tölt el, hogy másfél éve társműsorvezetője vagyok a TV2 Életmódi magazinműsornak. Aki egyszer szépségkirálynő lesz, azon mindig is rajtamarad ez a titulus, ami nőként nagyon jó érzés.
Kuchta Judittal kibabrált a minibár
Kuchta Judit 2000-ben lett Miss World Hungary
– Először nem is akartam indulni, de Ádám és az ismerőseim rávettek, hogy induljak el másodjára is, aminek elképesztően örülök, hiszen fantasztikus élmény volt nekem. Vidéki lányként 20 évesen lettem királynő, azóta körbe utaztam a világot – idézte fel a 2000-es Miss World Hungary cím birtokosa.
Kuchta Judit fantasztikus élmányekkel gazdagodott királynőként
– Ádámékra a mai napig családtagként tekintek, sose felejtem el, hogy a világversenyen milyen nagylelkűen kisegített. Ugyanis előtte nem nagyon voltam szállodában, és azt hittem, a minibár ingyenes. Bajban voltam a két héttel későbbi kicsekkolásnál, de Ádám nem hagyott cserben. Azóta ki sem nyitom a minibárt.
Semmi-Kis Tünde balesetezett
Semmi Kis Tünde 2005-ben volt Miss World Hungary
– Mivel motoroztam és kaszkadőr munkákat is vállaltam, kicsit tartottam attól, hogy a lányok túl fiúsnak tartanak. Ám nagyon befogadóak voltak, ami szerintem Ádámnak is köszönhető. Ő volt a pótapánk, és mindig is arra törekedett, hogy jó viszonyban legyenek a versenyzők, és jól érezzük magunkat – emlékezett vissza a 2005-ös a Miss World Hungary királynője.
Semmi Kis Tünde 2005-ben volt Miss World Hungary
– A motorozás miatt majdnem bajba kerültem, a világverseny előtt két hónappal egy balesetben megsérült a lábam. Nem volt súlyos, de látszott, Ádámék segítettek, hogy a versenyre teljesen rendbe jöjjön.
Horváth Éva vigyázott Zsüliettre
Fásy Ádám 1998-ban Horváth Éva fejére helyezte a koronát
– Nagyon vágytam arra, hogy királynő legyek, és akkoriban ez tényleg egy olyan verseny volt, amire az egész ország figyelt. Utána jöttek a magazinok, tévészereplések, és a többi. Rájöttem, ezzel szeretnék foglalkozni, szerencsére tudtam több műsort is vezetni – mesélte az 1998-as Miss World Hungary, aki a családjával fél évvel ezelőtt Balira költözött.
Horváth Éva modellként és tévésként is sikeres lett
– A versenyről és Ádámékról csak jó emlékeim vannak, még arra is gondoltam, kihívnám őket Balira! Mindig is jó kapcsolatom volt velük, emlékszem, az irodájukban én tologattam babakocsiban a kis Zsülikét!
Idén is keresik a legszebb lányt
A Miss Universe Hungary és a Miss World Hungary után 2016-ban Magyarok Világszépe néven indította útjára a szépségversenyét, amire a világ bármely pontjáról jelentkezhetnek a hölgyek, akik magyar identitással rendelkeznek, valamint betöltötték a 17. életévüket, de még nincsenek 27 évesek.
Az idei verseny fináléja július 24-én lesz Győrben, amit az egy hetes felkészítő tábor előz meg. Ezt szintén Győrben tartják az ETO Park Hotelben. A királynő egy Fiat 500-assal is gazdagodik a Pappas támogatásával.
Olvasóink is lehetőséget kapnak arra, hogy eldöntsék, ki a legszebb a versenyzők közül! A Blikk Szépére online formátumban szavazhatnak majd!
Forrás: Blikk