logo mvsz HU logo mii HU msi thumb1  tmlogo

Híreink Magyarok Világszépe

hotel kamillaLezajlottak a szépségverseny előválogatói!


Több száz lány jelentkezett a megmérettetésre, akiknek leghőbb vágy volt, hogy bejussanak a döntőbe, és versenyezhessenek a királynői koronáért! Azonban erre csak 19 hölgynek lesz lehetősége, akik a szakmai zsűri döntése alapján továbbjutottak az Aquaworldben és az Andrássy úton megrendezett castingokból. Ők lesznek azok, akik az augusztus 11-én, a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, TV felvétellel egybekötött Fináléban részt vehetnek!

aqua3

Fásy Ádám és a döntős hölgyek egy része


A végső megmérettetést azonban egy alapos felkészítő tábor előzi meg, mely holnap, augusztus 03-án veszi kezdetét a balmazújvárosi Hotel Kamillában. A döntős hölgyek egyből belevetik magukat a munka sűrűjébe, hiszen fotózáson fognak részt venni, elkezdik betanulni a koreográfiát, illetve átveszik majd a versenyre készült ruháikat. Kemény egy hét vár a finalistákra, hiszen komoly felkészülésre lesz szükség ahhoz, hogy a döntőben a maximumot hozhassák ki magukból. A fáradozásoknak meg lesz a gyümölcse, a kiválasztott hölgy képviselheti majd hazánkat a novemberben, Indiában megrendezésre kerülő Miss Intercontinental világversenyen!

ekszerbikini2

Horváth Patrícia a versenyre készült ékszerbikiniben, valamint a ruha tervezője, Iván Erzsébet

A szépségverseny Fináléját augusztus 27-én 19 órától megtekinthetik a TV nézők is a FEM3 csatornán!

jelentkezz

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. bővebben